MENÜ

Beatagame

Engedjék, engedjétek meg nekem, hogy elmondjam, - amit már a rádió riportban is megpróbáltam kifejteni -, hogy mégis miért született meg a játék, miről is szól számomra. Az ötlet akkor született meg, amikor már a kivitelezés elkészült. Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan válhatna érdekesebbé, milyen történetet építhetek a játék köré. De aztán rájöttem, mikor  elkészült, hogy önkéntelenül is a saját életfilozófiámat építettem bele a játékba. A karaktereink a történet szerint is különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, ahogy mi is az életben, több jó és rossz tulajdonsággal. De ekkor mindig az jut az eszembe, hogy vajon miért teszünk jelzőket a tulajdonságaink után? Talán, mert nem hasznosak a számunkra? De mikor? És mi van, ha éppen az az előnytelennek mondott tulajdonságunk lesz számunkra később előnyös? Ebben a játékban azt szerettem volna elérni, hogy játékosan, de szembesüljünk azzal, hogy minden tulajdonságunk megítélésére csak az adott élethelyzetben vállalkozhatunk, akkor dönthető el, hogy előnyösek e számunkra. Akadályoz-e minket a jó szívünk, vagy éppen majd az ment meg minket? Vagy ha túl gyorsak vagyunk, vajon nem lövünk-e túl a célon, és úgy veszik el a lényeg? Ha lassúak vagyunk, bár célt érünk, de vajon nem szalasztunk-e el közben egy csomó mindent? És ha erősek vagyunk, és megpróbálunk mindent irányítani, vajon az nem üt-e majd vissza? És akiket addig irányítani akartunk, lehet, hogy majd közös erővel akadályozzák meg terveinket? És ha mindig kikerüljük a szabályokat, vajon lesz-e súlya a szavunknak?

Ezek a kérdések természetesen senkinek nem jutnak eszébe a játék során, és nem is volt cél, hogy direkt módon szembesítsen minket saját gyarlóságainkkal. De érdemes néha végiggondolni, talán a játék befejeztével is, hogy milyenek voltunk a játék közben. És akkor nem csak a játék végén kaphatunk választ arról, hogy kik vagyunk, hanem talán mi magunk is arról, hogy milyenek.:)

 

 

 

Újabb bemutató! :)

  1. 2016.04.14

A következő alkalom zártkörű buli lesz, amennyiben így nevezhetünk egy óvódai látogatást:) A legutóbbi rendezvényen részt vett egy nagyszerű pedagógus Tarsoly Márti, aki a csepeli Kati oviban igazgatja a kicsiket. Több éves, évtizedes szakmai tapasztalata alapján nagyon örülök, hogy részt vehetek az óvodai csoportja foglalkozásán, ahol bemutatásra kerül a játék, és értékes szakmai tanácsokkal, korosztályok sajátságainak elemzésével vizsgálhatjuk meg, hogy a gyerekekre milyen hatással lehet egy ilyen típusú játék. Nem csak érdekes, izgalmas, de tanulságos egy délelőtt lesz. Én már nagyon várom. :) Természetesen megpróbálok képeket is készíteni, de lehet, hogy ehhez engedély kell. Persze ezt mielőbb tisztázzuk:)

 

  • Társasjáték bemutató;)
    2016-04-02 15:00:00

     Gyertek el, április 2-án a társasjátékom bemutatójára a csepeli Királyerdei Művelődési házba 15 órától. Program: rövid bemutatkozás, bemutatás, játék, és szórakozás! Értékelj, játssz!! A lényeg, érezd jól magad;) Lesz büfé, gyerek sarok, és sorsolás, a rendezvény végén, ìgy érdemes maradni;) Mindez 500 ft-ért, mely a terembérletre lesz fordìtva, ha marad, az sem vész kárba, mivel készül a grafika, mely a dobozos megjelenését teszi lehetővé. Jó buli lesz, csak két óra!! :)) Gyere el, várlak téged szeretettel;)

    Az elsők! :))

  • Vacsora
    2016-02-23 19:30:00

    Az A38-as hajóra készül a talentométer 2015. 10 győztes pályázója, hogy ismét találkozzon a zsűrivel. A beszélgetés témája a Kirstarter lesz, akiknek a kampányát előkészítik, vagy beszélnek róla. A többiek, vagyis én is, egy kellemes vacsora mellett beszélhetünk - gondolom - álmainkról, és reményeinkről. :) A vacsora időpontja, 2016. február 23-a lesz. Mérő Lászlótól mindenesetre próbálok majd autogrammot kérni. Azért ő elég híres, és okos ember. És ami a lényeg, udvarias.. :)

  • Hogyan tovább?
    2016-02-13 10:00:00

    A játék részt vesz a Társasjáték fejlesztők napján, ahol kipróbálhatják, véleményt mondhatnak róla azok, akik értenek egy kicsit hozzá, és végig járták-e rögös utat. A játékfejlesztők, és játszani szerető emberek napja ez.

    Helyszín:  Kőbányai Kulturális Központ (10. kerület)

    Szervezők: MAGYAR TÁRSASJÁTÉKOS EGYESÜLET

    http://tarsasjatekos.hu/

Asztali nézet